Kovács Annabella
Posta Veronika
Sinkovics EdE

Kiállítók

Helyszín

Dátum

2020.10.12 -20.

“Az vagy, amit kidobsz.” - állítja a már jól ismert mondás jelenlegi fogyasztói társadalomat tükröző átirata. A régi szeméthegyek feltárása valóban sok felfedezéssel járhat, szemetesünk egyfajta naplója mindennapi életünk folyásának, sokat elmond életmódunkról, ízlésünkről, akár aktuális hangulatunkról is.

Trash is Sexy

Hybridart Space
Pop Up Gallery / ALLEE

Életünk és személyünk nyomhagyása, amit fokozódó gyorsasággal hagyunk hátra és felejtünk el. Pedig mennyi lehetőség rejlik benne! Érdekes, hogy karrierjük során ezeket a tárgyakat sajátunknak érezzük, de amint bevégzik feladatukat, tőlünk teljesen elidegenülnek. Mitől válnak vonzóvá eredeti funkciójukat már teljesített használati tárgyaink?

2019-ben alkotói pályázatot hirdettünk közösen az amerikai székhelyű TerraCycle-lel, ahol kortárs hazai művészeket kértünk fel, adjanak új életet használati tárgyaiknak, gondolják újra a hulladék lehetséges végcélját. A beérkezett pályamunkákat nemzetközi szakmai zsűri bírálta, az elkészült alkotások pedig azóta a budapesti TerraCycle gyűjteményébe kerültek, ebből három mű kerül most bemutatásra.

AMS Fesztivál 2020

A kiállítás a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) támogatásával jön létre.
További információ: http://www.nka.hu/

2010-ben azzal a céllal indítottuk útjára ART MOMENTS (AMS) néven művészeti programsorozatunkat, hogy a klasszikus kiállítóterekből kilépve minél több ember számára tegyük elérhetővé, érthetővé és szerethetővé a kortárs képzőművészetet és designt. Azóta a rendezvény jellege és összetétele is sokat változott, de lényege ugyanaz maradt: a mindennapok részévé tenni a művészetet, rámutatni arra, mennyiféle módon van jelen és határozza meg életünket, csak észre kell vennünk.

A fesztivál fő jellemzője, hogy hosszú időtartamban különböző helyszíneken, kulturális tartalmakkal jelentkezik. Az ART MOMENTS egyik fontos célja az, hogy testközelbe hozza a jelenre leginkább reflektáló, a ma kérdéseivel foglalkozó kortárs művészetet, kiemelje azt a megszokott múzeumi, galériás környezetből, közterekre, meglepő kiállítási közegbe helyezze az alkotásokat, ezáltal is újabb értelmezési lehetőségek, kérdések megfogalmazására sarkallva a látogatókat.

Események

© 2020 Hybridart Management.

Értesülj elsőként közelgő eseményeinkről és pályázatainktól.

  • Facebook
  • Instagram

Kapcsolat

Képek