Cégér 2016.

2012-ben azzal a céllal hirdettük meg a Cégér - Jó bornak tervezz címkét! alkotói pályázatot és programot, hogy új együttműködéseket indítsunk el a kis és közepes borászatok és grafikusok között, új platformot nyissunk a magyar kreatív ipar területén, és egyben segítsük a kisebb hazai borászatok piaci érvényesülését.

Helyszín: Anker't

Paulay u 33. Budapest 1061

Dátum: 2016. 09. 24 - 10. 31.

Az évente kiírt versenyre minden alkalommal több száz boroscímke-terv érkezik be, melyek közül a szakmai zsűri által kiválasztott lejobb tíz cimke tervezőjének a második fordulóban már a programba bevont borászokkal közösen kell kialakítaniuk egy-egy borfajta új arculatát. Az eddigi évek során sikeres kooperációk jöttek létre a borászatok és grafikusok között. A 10 döntős pályamunka egy utazó kiállítás, és borkostoló keretében a nagyközönség számára is bemutatkozik. Magyaroszág mellett 2012 óta Párizsban, Rómában, Londonban, Helsinkiben, Berlinben, Pozsonyban, Prágában, Zágrábban, Brüsszelben, New Yorkban és Londonban, a helyi Magyar Intézetekkel közös szervezésben volt látható a kiállítás.

2016-ban a SPAR Magyarország támogatásával kerestük azokat a grafikusokat, akik új arculatot, cégért terveznek a programban részt vevő három borászat – a szekszárdi Dúzsi Tamás Pincészet, a villányi Gere Zsolt Pincészet és a neszmélyi Szőllősi Pincészet – borainak.

A fődíjat Prell Norbert nyerte, a köznöségdíjat pedig Kornoknai Kira és Hidvégi Anna vihette haza.

AMS fenntartható művészeti programsorozat 2016.

2010-ben azzal a céllal indítottuk útjára ART MOMENTS (AMS) néven művészeti programsorozatunkat, hogy a klasszikus kiállítóterekből kilépve minél több ember számára tegyük elérhetővé, érthetővé és szerethetővé a kortárs képzőművészetet és designt. Azóta a rendezvény jellege és összetétele is sokat változott, de lényege ugyanaz maradt: a mindennapok részévé tenni a művészetet, rámutatni arra, mennyiféle módon van jelen és határozza meg életünket, csak észre kell vennünk. 

A fesztivál fő jellemzője, hogy hosszú időtartamban különböző helyszíneken, kulturális tartalmakkal jelentkezik. Az ART MOMENTS egyik fontos célja az, hogy testközelbe hozza a jelenre leginkább reflektáló, a ma kérdéseivel foglalkozó kortárs művészetet, kiemelje azt a megszokott múzeumi, galériás környezetből, közterekre, meglepő kiállítási közegbe helyezze az alkotásokat, ezáltal is újabb értelmezési lehetőségek, kérdések megfogalmazására sarkallva a látogatókat.

További eseményeink

Kapcsolat

+ 36 1 793 0148

info@hybridart.hu

Social links:

  • Facebook
  • Instagram

© 2022 Hybrid Art Management Kft.